Könyvek

Hősünk egy antikvárium mélyén, szinte eltűnve két kötet közti rés mélyén, egy furcsa, sötétlila bársonyba kötött könyvet talál, melyet egy soha nem látott nyelv betűivel írtak. Keresni kezdi hát a betűk eredetét, a másik várost, mely itt húzódik a mienk mellett, mintegy a mi városunk szobái között meghúzódó térben, a homályos sarkokon túl. Minduntalan belebotlunk egy-egy jelbe, mely létére utal: a nappali nyirkos szőnyegén talált vonagló tengeri csillag, egy furcsa, zöld márvány villamos, mely a napnyugtával érkezik, egy vagon, melyben egy gótikus katedrális belseje rejtezik. De valahogy mégiscsak sikerül nem tudomást vennünk a mienken túl létező városról. Megtanultuk nem látni, nem észrevenni, az elménk a mi logikánk szerint mozog, ami ezen kívül van, az számunkra nem érthető, s így nem létezik.

Álomszerű és mégis valóságos történet a keresésről, s a könyv maga is szemlélteti, hogy létezhet a dolgok megértésének egy másfajta logikája is, ahol az elbeszélés mellékszálai hordozzák az igazi jelentést, ahol egy-egy hasonlat vagy határozó önálló életre kellhet és újabb meg újabb gondolatszálakhoz vezethet.

Épp ezért kicsit nehezen követhető néhol a történet, hiszen egy dolgoból tucatnyi másik következik, nem éppen elalvás előtti olvasmány. De nem csak könnyed gondolatkísérlet ez, gyerekkori álmok feltámasztása, nagyon is elgondolkodtató mondatok hangzanak el benne. Vajon a másik oldalról nézve a mi életünk is hasonlóan értelmetlen epizódok sorozatának tűnik?

„ Nincs mit tenni, bárki rajzolta is a mozaikpadlóra az ábrát, az börtönünk és otthonunk is egyben. Teljesen elképzelhető, hogy egy őrült isten visszataszító táncának nyomait őrzi, de még ha ezt valahogy sikerülne is megtudnunk, el kellene fogadnunk ezt az őrültséget: igaz és értelmes továbbra sem lenne más számunkra, mint az, ami ezen őrültség világán belül összefüggő.”