Könyvek

Benjamin Sachs története, aki a Szabadságszobor megszállottja lett.

Meg a Szabadság Fantomjáé, amit végső soron jó ötletnek tartok, szimbolikus cselekedetek, amik képesek az átlagembert is elérni, gondolkodásra kényszeríteni - hát manapság már nehéz olyasmit kitalálni, ami erre képes, ami elég nagyot durran, hogy úgy mondjam.

Mondjuk én kicsit hiányoltam azt a fajta belső logikát, valószerűtlen események egymásba kapcsolódását, amik mintegy tökéletes szerkezetet alkotnak a legtöbb Auster-könyvben, a szokásoshoz képest itt nekem túlságosan egyenes és csattanók nélküli volt a történet.

Ami érdekes, az egy mellékszereplő, Maria Turner, aki művészként mindenféle fura ötleteket valósított meg, például szobalányként hotelszobákat fotózott és dokumentált, mintegy jelentést adva a lakókról, nos ezeket a képeket én nemrégen láttam is a londoni Tate Modernben, vajon a többiből mennyi az igaz?

Egy isten, aki teknős lesz, majd kénytelen nagyon is emberi nézőpontból szemlélni a dolgokat.

Egy botcsinálta próféta, aki kezdetben csak HISZ, majd kezdenek egyre határozottabb elképzelései lenni arról, hogy a dolgoknak hogyan kellene működniük.

Egy állam, ahol mindent az egyház határoz meg.

Egy másik, ahol a filozófiai uralkodik.

Egy inkvizítor, akinek elméjében csak a saját gondolatai visszhangoznak.

És a teknős, aki mozog.

Az ünnepek alatt csináltam olyat, amit már rég nem, nevezetesen hogy fogtam egy jó könyvet, és addig olvastam, amíg tetszett. Ezt például hajnalig (amikor másnap pont korán kellette kelnem túrázás miatt), mert épp izgi volt.

Először is egy figyelmeztetés: férfiak valószínűleg nem fogják annyira kedvelni, mégpedig a két főszereplő bizalmasan közeli kapcsolata miatt. Őszintén szólva, női szemszögből is kissé kiábrándító. Semmi bajom a melegekkel, de arról olvasni, hogy egy jó pasi egy másik jó pasit von izmos mellkasára... Micsoda pazarlás!

Afféle intrikázós-nyomozós sztoriról van szó, igazából egy sorozat 3. eleme (az első kettőben még nem olyan bizalmas az a kapcsolat, eddigre melegedtek csak össze), de eléggé különálló sztori.

Skala gyilkos háborúban áll régi ellenfelével, a csúnya, gonosz, nekromanta Plenimarral, és a dolgok nem állnak a legjobban. Ráadásul a fae királyság egyetlen nyitott kikötője lényegesen közelebb esik Plenimarhoz, aminek következtében az utánpótlás némiképp megcsappant. Ja, és hosszú távú problémaként a skalai varázslók is fogyatkoznak, számuk növeléséhez egy kis vérfrissítésre lenne szükség fae oldalról (ők kb. a tündéknek felelnek meg, csak hogy lefordítsam fantasy-szakzsargonra). Így a királynő elküldi legkisebb lányát követségbe, hogy ugyan már, nyissanak meg a fae-k másik kikötőt is, segítsenek az utánpótlásban, meg esetleg a harcban is, de tulajdonképp legjobb lenne feleleveníteni a régi barátságot és újra szövetséget kötni. Hogy egyszerűbb legyen a helyzet, fae oldalon nem egy uralkodó van, hanem 11 fő klán, melyek vezetői szavaznak, mind saját érdekekkel, véleményekkel, úgyhogy lehet győzködni, manőverezni. Továbbá a leány fő tanácsadója (ő lenne Seregil, a főszereplő) egy száműzött fae (foglalkozására nézve mesterkém és tolvaj), aki zsenge ifjúkorában elkövette nagyjából a legsúlyosabb bűnt, amit lehet, ezért száműzték, bár egyes klánok szerint inkább kivégezni kellett volna, de talán még most se késő ezt a mulasztást orvosolni. A tárgyalások közben odahaza is változások történnek, és jó lenne minél gyorsabban valami egyezségre jutni, de persze a faeknek sose sietős, aztán meg történik egy-két mérgezés is, Seregilnek azt se ártana kideríteni, ki a tettes, de mindezt úgy, hogy legalább látszólag betartsa a helyi törvényeket, és ne adjon okot a régi sérelmek felelevenítésére, na meg azt is el kell döntenie, mi is a fontos neki igazán, mert hát mindent megkapni, no, azt nem lehet.

A befejezés meglehetősen realista (bár talán furcsa ezt a kifejezést használni egy fantasy esetében): diadal helyett kompromisszum, ígéretes kezdetek, de rengeteg további probléma, amik implikálnának valamiféle folytatást is, én például kíváncsi lennék rá.

Azzal kezdeném, hogy a könyvet (amennyiben nevezhető annak) kölcsönkaptam, azzal, hogy nézzem meg feltétlenül. Csak hogy tisztázzuk.

Szóval ez egy tinimanhwa. Azt hiszem. Valami ilyet említettek a fülszövegben. Koreai. Nagyszemű kislányok szerelmi kalandjai a gimiben.

Hmmm.

Az mindenképp érdekes megoldás, hogy az egyes szereplők hol szinte felnőtt hölgyként/férfiként, máskor gimis lányként/fiúként, megint máskor abszolút kiskölyökként jelennek meg, tükrözve aktuális lelkiállapotukat (hogy is volt Berne-nél ez a gyerek-szülő-felnőtt szerep dolog?), viszont nem segíti az egyes szereplők azonosítását, pláne, hogy mindenkinek olyan nagy szeme van, ami elfoglalja az arca felét (hahaha - biztos ilyenek a tipikus koreai fiatalok). OK, tény, hogy nem merültem el túlzottan a történetben, persze lehet, hogy a célközönséget pont leköti. Ilyenek vannak benne, mint „Napraforgócsatos Banda”, meg rajongói klubok, olvadó szívek, stb. Persze kicsit ironikus is azért - vagy mindezt komolyan gondolták? Igazság szerint tinikoromban én kimaradtam az ilyesmiből...